Pécsváradi Felvidékiek Klubja
A Pécsváradi Felvidékiek Klubja 1998-ban alakult.
Az alapítók azok a felvidéki családok illetve értelemszerűen leszármazottaik, akik a második világháború után áldozatai voltak az úgynevezett lakosságcsere-egyezménynek. Ez az érintettek szempontjából nem mást jelentett, mint hogy az akkor Csehszlovákiához tartozó szülőföldjükről kitelepítették őket Magyarországra. Egy részüket Pécsváradra és a környező településekre. A klub célja, hogy egymást megismerve erősítsék a szülőföldhöz való kötődést, ne engedjék elfelejteni, hogy honnan jöttek.
2006-ban a Klub megújult. Fűri Ferenc vezetésével, új lendülettel folytatták a közösségi élet építését köreikben, de már nyitottan, bárkit szívesen látva magunk között. Legfontosabb rendezvényük minden év májusában a "Felvidékiek Napja" melyen a 2008-ban felállított emlékkőnél, a szülőföldjük elvesztésére emlékeznek.
Az elmúlt évek folyamán sorra vették fel a kapcsolatot a Felvidék magyarlakta településeivel, több küldöttség is részt vett az ottani rendezvényeken, illetve számos alkalommal hívták és fogadták őket az itteniek is is. Ezek a kapcsolatok néhány esetben már a települések legfelsőbb vezetői szintjén is kezdenek kibontakozni. Garamszentgyörggyel partnertelepülési szerződés megkötésére került sor. A klubnak jelenleg közel száz regisztrált és ebből mintegy harminc aktív tagja van, akik folyamatosan látogatják a havi rendszerességgel tartott összejöveteleiket.
Klubvezető:
Fűri Ferenc
cím: H-7720 Pécsvárad, Dózsa György u. 15.
tel.: +36 72 465 456
mobil: +36 30 289 2493
e-mail: vtv@furiferi.hu